2013. november 6., szerda

Száras hálózsák


A régi blogomon született annak idején egy bejegyzés az Emmának varrt száras hálózsákról, de nem csináltam képeket róla, csak az alábbi nem túl informatív spontán kép került fel. Most, mivel érdeklődés volt iránta, csináltam még néhányat, hogy látszódjanak a részletek (persze azóta már kicsit viseltes a hálózsák, mivel használtuk).




A történet hozzá csak annyi, hogy mivel már kényelmetlen volt a gyerekeknek a hagyományos gyerekhálózsák, eleinte felvágtam a meglévők alját, hogy legyen két szára. Aztán mikor Emma kinőtte a legnagyobbat, varrtam neki egyet, mert még mindig folyton kitakarózott.

A megelőző hálózsákot körberajzoltam, kicsit szélesítettem rajta és sokat hosszítottam, így kaptam meg a mintát. Az eleje és a hátulja szinte ugyanaz, csak elöl mélyebb a nyakkivágás, és elöl két darabból van.

Kívül sima pamutvászon, belül flanel, középen vatelin. Mindháromból kivágtam a darabokat és cikkcakkal a szélén összevarrtam őket, majd lesteppeltem (ezen gyakoroltam a szabad gépi tűzést, ezért össze-vissza hullámos, de persze lehet egyszerűen hosszában-keresztben steppelni).
Utána fogtam a hátulját és az elejedarabokat, és összevarrtam a vállnál, az oldalát és a lába közét.


A karkivágásokat és az eleje nyílást a nyakkörrel együtt ferdepánttal szegtem.


A lábközön nem lett túl szép a ferdepántozás, de gyakorlati probléma nincs belőle...

Belevarrtam a nyílásba a cipzárt, úgy, hogy alulról nyitódjon - vagyis hogy behúzás után lent legyen a cipzár húzója, így nem zavarja a nyakánál alvás közben. Ehhez persze szétnyitható cipzár kell.


A színén lévő anyagot alul kicsit hosszabbra hagytam, és a végén behajtva felvarrtam az alját.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése