2014. február 12., szerda

Rózsaszín koronák

Eljött végre Viola régóta várt születésnapi zsúrjának előestéje. Előző nap áttanulmányoztam a "szakirodalmat" a neten, délelőtt megvettük hozzá a hajpántokat és a gyapjúfilcet. Igaz, utóbbiból nem volt a boltban sárga, így kénytelenek voltunk beérni rózsaszínnel. A neten fellelhető különböző megoldásokból én ezt hoztam ki:


Duplán hajtva vágtam ki a koronaformát a gyapjúfilcből, majd először letűztem a hajtástól 1,2 cm-re - ebbe a lyukba lehet belecsúsztatni a hajpántot - majd összevarrtam a két réteget az anyag szélétől kb. fél cm-re.


Ezt megismételtem 7-szer, így lett elegendő korona az 5 vendég- és a 3 saját királylány számára. (Éjfélre végeztem is.)


A belecsúsztatható hajpánt előnye (ahonnan a formához az ötletet merítettem, ott ráragasztották a koronát a pántra), hogy miután megkapták a kislányok a koronát (vagyis látták, mi az tulajdonképpen), kihúztuk a hajpántot, és máris könnyű volt a kiterített koronaformát díszíteni.


A Lidiben vettem egy csomag "ékkövet" és ilyen fémesen fényes színes akármit (a farsangi szezonra való tekintettel árulták), ezeket lehetett a buliban ráragasztani a koronára. Édesek voltak a kislányok, amikor az elején többen megkérdezték, hogy ezt hazavihetik-e. Lelkesen dolgoztak:


Barkács- és hobbiragasztó néven futó ragasztókat használtunk, persze előtte kipróbáltam, hogy működnek-e.
Emma és Viola dizájnja:


Koronaformában:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése